Property news

Market Riport 2018 H1

Modern bérirodák 

2018 első felében öt irodaházban mintegy 75 ezer négyzetméternyi új iroda került átadásra, ami jócskán meghaladja az egy évvel korábbi volument (5.500 m2). Az új területek zöme (közel 60 ezer négyzetméter) a Váci úton készült el.  A legnagyobb átadott új épület a Promenade Gardens 22.500 m2).

További, csaknem 462 ezer négyzetméternyi új iroda építése már elkezdődött; ebből mintegy 168 ezer négyzetméter kerülhet átadásra az év végéig (10 épület). A Váci úti régió irodaállománya 2020ban várhatóan átlépi az egymillió négyzetmétert. Ezzel a jelenlegi állomány (piac 25%-a) továbbra is a legnagyobb budapesti részpiac marad.

Ipari és logisztikai ingatlanok

2018 közepéig három logisztikai parkban adtak át új csarnokot, több mint 30 ezer négyzetméter összterülettel (ebből 25.691 m2 raktár, 4.564 m2 iroda). Az átadott terület az egy évvel korábban mérthez képest  jelentős (közel 30%-os) visszaesést tükröz, de az év végéig több nagy alapterületű egység befejezését tervezik. A legnagyobb átadott új épület az Inpark Páty területén áll, és az Euronics raktározási céljait szolgálja (12.200 m2).

A már fejlesztés alatt álló, 113 ezer négyzetméternyi logisztikai ingatlan zömét (100 ezer négyzetmétert) várhatóan még idén átadják. Ezzel az éves fejlesztési volumen a 2017-eshez képest 11%-kal erősödik. A legnagyobb mértékű bővülés az Üllő Airport Logistics Centerben várható; itt két csarnokban 85 ezer négyzetmétert vehetnek használatba a bérlők az év végéig.

Befektetés

2018 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 4,4%kal bővült a magyar gazdaság, ez az egyik legjelentősebb mértékű GDP-erősödés az  Európai Unióban. A január-május időszakban az ipar (3,1%), az építőipar (17%), a kiskereskedelem (6,9%) és a turizmus teljesítménye is erősödött (vendégszám: 7,1%, ker. szálláshelyek bevétele: 11%). Az év első felében mért infláció 2,3%-os volt; A tartós fogyasztási cikkeknél deflációt figyeltek meg. A munkaerő-piaci mutatók tovább javultak; a munkanélküliségi ráta 3,7%-ra csökkent, a foglalkoztatási arány 69,1%-ra nőtt. A január-májusi időszakban a nettó átlagkereset 12,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az alapkamat változatlanul 0,9%, a forint júniusban jelentősen gyengült az euróhoz képest (HUF/EUR 328,6).

A teljes riportot a címre kattintva töltheti le (pdf).

Újabb taggal bővült az ESTON PM csapata

Földi István – Senior FM Manager

A folyamatos fejlesztéseknek és az innovatív ötleteknek köszönhetően az ESTON International sikere töretlen, mely nem csak a számokban mutatkozik meg, hanem az is tükrözi, hogy 2017-ben és az idei év első félévében is rengeteg új megbízással bővült portfoliójuk és egyre több elégedett ügyfelet tudhatnak magunk mellett. 

A cég dinamikus fejlődése megkívánja a csapat bővítését is. Az ESTON hitvallása, hogy az ügyfelek elégedettségének növelését és a vállalat ingatlanpiaci szerepének további erősítését kizárólag elkötelezett és motivált munkatársakkal együttműködve lehet elérni, akik a kihívásokban a fejlődési lehetőséget látják. Ezért is adtak örFI Profilömmel hírt arról, hogy csapatuk Földi István személyben új taggal bővült.

István júliusban csatlakozott az ESTON csapatához mint Senior FM Manager. A szakember közel tíz éves tapasztalattal rendelkezik a létesítményüzemeltetés területén. Foglalkozott többek között értékesítéssel, minőségirányítással, üzemeltetési átvilágítással (FM due diligence) és klasszikus értelemben vett létesítményfelelősként irodaházak, ipari- és logisztikai létesítmények, valamint kereskedelmi létesítmények üzemeltetésével is.

„Nagyon örülök, hogy a mostani, igen pezsgő, egyben kihívásokkal teli időszakban Istvánt a csapatunkban üdvözölhetjük. Valamint arra külön büszkék vagyunk, hogy Istvánnak köszönhetően Property Management csapatunk saját emberrel végezheti az FM felügyeletet, mely újabb távlatokat nyit meg a számunka oly fontos, ügyfélelégedettséget illetően.” – mondta el Salamon Adorján, az ESTON vezérigazgatója.

BRF riport 2018 Q1 – Ipari ingatlanpiac

2018 első negyedévében két új fejlesztést adtak át összesen 18.020 négyzetméteren: az East Gate Business Park új csarnokát (11.020 négyzetméter) valamint a Budapest Dock Szabadkikötő C2 épületének új csarnokát. (7.000 négyzetméter).  Az új átadások mellett egy meglevő épület is bekerült az állományba minőségi és hasznosítási kritériumok alapján. A Logicor Fehérakác úti raktárbázis második épülete 4.440 négyzetméterrel növelte az ipari állományt. A budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív ipari ingatlanállománya jelenleg 2.068.900 négyzetméter.

Az első negyedévben a teljes bérlői kereslet 103.790 négyzetmétert tett ki, ami 45%-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért érték.  A kereslet 72,7%-át szerződés hosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 21,8%, míg a bővülések aránya 5,5% volt.  2018 első negyedévében a BRF nem regisztrált előbérleti szerződést. 2018 első negyedévében a BRF összesen 24 tranzakciót rögzített, melyből két szerződés éri el a 10.000 négyzetmétert. Az átlagos tranzakcióméret 4.320 négyzetméter volt, amely másfélszer nagyobb érték, mint az elmúlt öt év első negyedévében regisztrált átlagos érték. A bérleti szerződések 98%-át logisztikai parkok területeire kötötték, átlagosan 4.620 négyzetméterre. A városi logisztikát érintő bérbeadások átlagos mérete 1.075 négyzetméter volt.

A két legnagyobb tranzakció szerződéshosszabbítás volt. A HOPI a Goodman Gyáli Logisztikai Központban hosszabbította meg szerződését 21.700 négyzetméteren, míg a Prologis Park Budapest – Sziget-ben 19.960 négyzetméteren hosszabbított a Schneider Electric. A legnagyobb új szerződést 7.000 négyzetméterre a Budapest Dock Szabadkikötőben zárták le.  A legnagyobb bővülést a Prologis Park Budapest – Batta-ban regisztráltuk 4.180 négyzetméteren.

A teljes riport letöltéséhez kattintson a címre.

BRF riport 2018 Q1 – Irodapiaci körkép

2018 első negyedéve során két új irodaépület került átadásra, 18.280 m2-rel növelve a budapesti modern irodaállomány méretét. A Belvárosban befejeződött a 2.630 m2-es Markó Irodák 9 irodaház építése, illetve a Váci úti folyosón átadták a Váci Greens irodakomplexum új, 15.650 m2-es D fázisát. Ezen felül a BRF nyilvántartásába még egy épület bekerült, mely a továbbiakban újra irodaházként funkcionál.

A teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 3.446.110 m2-t tesz ki, melyen belül 2.781.660 m2 „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület valamint 664.450 m2 saját tulajdonú iroda található.

Az irodaállomány évente történő felülvizsgálata során 46 irodaház mérete változott és további 1 irodaház kikerült a modern iroda állományból, mivel nem felelt meg a BRF által felállított kritériumoknak.

Az üresedési ráta enyhén tovább csökkent; az első negyedév során 0,2 százalékponttal 7,3%-ra süllyedt, ami Budapesten az eddig regisztrált legalacsonyabb ráta. Hasonlóan az előző negyedévekhez a legtelítettebb alpiac továbbra is Dél-Buda, ahol az üresedés jelenleg  2,7%, míg a legmagasabb üresedési ráta (31,2%) az Agglomerációban mérhető.

A teljes riport letöltéséhez kattintson a címre.

 

Új taggal bővült az ESTON PM csapata

Magyar Viktória – Operational director

A 2017-es év kiemelkedően sikeres volt az ESTON International életében. A tavalyi év során rengeteg új megbízással bővülhetett portfoliónk és sok új, elégedett ügyfelet tudhatunk magunk mellett. Az ESTON sikereinek záloga a folyamatos fejlesztés és az innovatív ötletek.

A fejlesztéseknek köszönhetően cégünk dinamikus növekedése folyamatos, így szükségét éreztük csapatunk bővítésének, annak érdekében, hogy még inkább elősegítsük továbbfejlődésünket. Az ESTON hitvallása, hogy az ügyfelek elégedettségének növelését és a vállalat ingatlanpiaci szerepének további erősítését kizárólag elkötelezett és motivált munkatársakkal együttműködve lehet elérni, akik a kihívásokban a fejlődési lehetőséget látják. Ezért is adunk büszkén hírt arról, hogy csapatunk Magyar Viktória személyben új    taggal bővülhetett.Viki

Viki idén januárban csatlakozott az ESTON csapatához mint      Operational director, és a Property Management divízió tagjaként a napi operációs feladatokért felel. A szakember több mint tizenöt éves átfogó ingatlanpiaci tapasztalattal rendelkezik, többek között évekig a JLL Property Management divíziójának vezetője volt.

Salamon Adorján, az ESTON vezérigazgatója kifejtette: „2017-ben erős évet zárt a hazai ingatlanpiac, és az ESTON Property Management divíziója is jelentős mértékben növelte piaci részesedését. Várakozásaim szerint az idei év ismét dinamikus bővülést hoz a piacon és az általunk lezárt ügyletek vonatkozásában egyaránt. Nagyon örülök, hogy a mostani, igen pezsgő, egyben kihívásokkal teli időszakban Vikit a csapatunkban üdvözölhetjük, és bízom benne, hogy – a korábbiakhoz hasonlóan – jelentős szakmai sikereket érünk el együtt.”

AzEvPropertyMan2017_GYOZTES_logo

ESTON sikerek Az Év Irodája versenyen

2012-ben indítottuk Ingatlankezelő (PM) üzletágunkat azzal a legfőbb célkitűzéssel, hogy a főváros vezető ingatlankezelőjévé váljunk, és támogassuk Megbízóinkat a portfóliójukkal kapcsolatos terveik megvalósításában. Rugalmas és hatékony szolgáltatásainknak köszönhetően kiemelkedő szakmai hírnévre tettünk szert az évek során. Célunk változatlanul a Tulajdonosok, illetve Befektetők profitjának maximálása a Bérlők elégedettségének növelésén keresztül. Elsődleges számunkra az ügyfélélmény biztosítása, melynek köszönhetően egy megbízásunkat sem mondták még fel! Megközelítésünk eredményképpen PM üzletágunk mára az ESTON működésének egyik alappillérévé vált, az általunk kezelt hazai iroda portfólió meghaladja a 180 ezer négyzetmétert, és folyamatosan bővül. 

Az Év Irodája verseny névadó kategóriájának díját az Arch-Studio által az ACG kreatív ügynökség részére tervezett minden ízében 21. századi, innovatív iroda nyerte el, melynek kialakítását az ESTON Projekt Menedzsment csapata végezte. A Margit Palace Irodaházban található iroda koncepciója az emberi 6 érzéken alapul, mely nemcsak innovatív és művészi, de funkcionalitását tekintve is kiemelkedő. A kialakítás során fontos volt, hogy a különböző osztályok egymáshoz közel, de ugyanakkor nyugodtan tudjanak dolgozni és legyen lehetőség a munka mellett a relaxációra és az elmélyedésre is. 

De nemcsak Az Év Irodája díjnyertes projekt részesei lehettünk, hanem büszkén adhatunk hírt arról is, hogy az ESTON nyerte el Az Év Property Management Cége elismerő díjat!  

Az Év Irodája verseny az egyik legnívósabb, szakmailag méltán elismert esemény, mely minden évben azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy támogassa és díjazza azokat a cégeket és piaci szereplőket, akik maradandó és követendő értékeket teremtenek a hazai ingatlanpiacon. A verseny idén hetedik alkalommal került megrendezése és minden eddigi rekordot megdöntött, ugyanis 9 kategóriában összesen 136 pályázat érkezett. Ezért különösen büszkék vagyunk rá, hogy az ESTON csapata két díjazott projekt kapcsán is érintett lehetett! 

A díjról Salamon Adorján, az ESTON ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sikereket érhettünk el, és elnyerhettük Az Év Property Management Cége megtisztelő címet az idei Az Év Irodája Gálán! Köszönjük Megbízóinknak a belénk fektetett bizalmat és a nagyra becsült ingatlanszakmai zsűrinek az elismerést!”

80%-os foglaltság a bel-budai Hillside Offices-ban

A bel-budai HillSide Offices kilenc hónappal a tervezett átadás előtt 80%-os foglaltsági rátánál jár. Az irodaház legnagyobb bérlője, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2018 második felében költözik át új székhelyére.

A MOM Park melletti HillSide Offices kivitelezése a tervek szerint halad. Az irodaház építése jelenleg a hatodik szintnél jár, és 2018 januárjában eléri a szerkezetkész állapotot. A magyar ingatlanpiacon egyedülállóan, már kilenc hónappal a tervezett átadás előtt elérte a 80%-os foglaltsági rátát.

A HillSide Offices került kiválasztásra a német többségi tulajdonú Fundamenta- Lakáskassza Zrt. által kiírt tenderen, amelyben budapesti központjuknak kerestek új irodát. Az Eston International Ingatlantanácsadó közvetítésével létrejött bérleti szerződés aláírásával a Fundamenta lett a közel 22 000 négyzetméteres irodaház  egyik legnagyobb területű bérlője. A pénzintézet korábbi központjából, a Váci utcai Zászlós Irodaházból költözteti ide dolgozóit. Az új székhelyen 10 300 négyzetméternyi irodában 700 munkahely kerül kialakításra, illetve helyet kap egy konferencia- és oktatóközpont is. A földszinten pedig egy vadonatúj, exkluzívan felszerelt, közel 300 négyzetméteres ügyfélszolgálattal várják ügyfeleiket.

Új székházunk kiválasztásánál fontos szerepet játszott az a szempont, hogy az irodaház elsőrangú lokációban található, és mind tömegközlekedési eszközökkel, mind gépjárművel jól megközelíthető. Magas műszaki színvonalat képvisel, modern, környezettudatos üzemeltetésű, jobb munkakörülményeket kínál, és a jóléti szolgáltatások kiterjesztését teszi lehetővé a munkatársak számára. Az épületben új, Fundamenta-arculatú ügyfélszolgálatot alakíthatunk ki, így ügyfeleink újabb helyszínen, prémium környezetben kereshetnek fel minket. Társaságunk új központja mindazokat az értékeket testesíti meg, amelyeket az otthonteremtés témakörében ügyfeleink felé is kommunikálunk, ezáltal erősíti a Fundamenta-márkát” — mondta Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A bérlők 2018 negyedik negyedévében tervezik a költözést, és hosszú távra rendezkednek be, hiszen 10 éves szerződést írtak alá az irodaházzal.

Üdvözöljük a Fundamentát bérlőink között, nagy örömünkre szolgál, hogy a HillSide-ot választották új központi irodának. Igyekszünk minőségi és inspiráló munkakörnyezetet biztosítani a munkavállalóknak, és bízunk benne, hogy sokáig tudunk együttműködni a nagy múltú hitelintézetettel” — árulta el Czakó Géza, a HillSide beruházó cégének ügyvezetője.

Az ESTON hosszú távú bérleti megoldást biztosított a Nielsen számára

Sikeres volt az ESTON International és az AC Nielsen Piackutató Kft együttműködése, melynek eredményeként hosszú távú irodabérleti szerződés született a Váci Utca Centerben.

Az ESTON Bérlőképviseleti csapata a Nielsen helyi vezetőivel, facility menedzserével, illetve a new yorki központ ingatlanokért felelős vezetőjével dolgozta ki a bérlő számára megfelelő ingatlan stratégiát.

„A több mint két éves tanácsadói munka során kielemeztük a szerződés lejáratakor aktuális bérleti körülményeket, és igyekeztünk transzparens módon megjeleníteni az összes piaci lehetőséget az ügyfelünk számára. Több alternatív iroda elhelyezési lehetőséget sikerült felkutatni, végül mégis a lejáró szerződés újratárgyalása bizonyult a legversenyképesebb, és egyéb szempontok szerint is optimális megoldásnak. A Váci Utca Center vezetése az elmúlt években remek munkát végzett az épület folyamatos karbantartásával és frissítésével. Ez nagyban segített minket az egyik legfontosabb célunkat illetően, hogy a Nielsen a legfrissebb trendek alapján megújult irodában folytathassa tevékenységét, az eddig megszokott és kedvelt lokáción. A szerződéses feltételek újratárgyalása során sikerült az irodai tér kihasználásának hatékonyságát növelni, emellett a kereskedelmi feltételek letárgyalása során odafigyeltünk arra, hogy az általunk elért ösztönző csomag maximálisan támogassa a Nielsent az iroda kialakításban és az operációs költségeket illetően egyaránt” – mondta el Pál Tamás az ESTON International Iroda Ügynökségi Vezetője.

Market report 2017 I. – Befektetési ingatlanok

Stabil növekedés

A magyar gazdaság 2017 I. felében az előző évben mérthez képest jóval erősebben, 3,7%-kal bővült (előző év azonos időszakának növekedése 1,7% volt). A beruházások a tavalyi alacsony bázishoz képest jelentősen (34%-kal) nőttek; a bővülés a gazdaság valamennyi területére jellemző volt, az építőipari beruházások erősödése 49%-os volt. Az ipari termelés 5,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit a január-június időszakban, az építőipar erősödése ennél nagyobb mértékű (27%-os) volt. A lakásépítések száma 46%-kal nőtt az első hat hónapban (az egy évvel korábbihoz képest). A kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma országosan 40%-kal bővült, Budapesten több mint kétszeresére emelkedett. Az építési engedélyezés könnyítése és a lakásvásárlási támogatások (CSOK, ÁFA- kedvezmény) nyomán a következő egy évben várhatóan megmarad a lakásépítések erősödő dinamikája. Az építőipari termelői árak a vizsgált időszakban folytatódó emelkedést mutattak, a második negyedévben csaknem 8%-os volt az áremelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

A kiskereskedelmi forgalom bővülése tovább folytatódott: a január-júniusi időszakban az előző évhez képest az erősödés 3,9%-os volt (2016-ban 5,3%-os volt). A fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest 2,3%-kal nőttek az első hat hónapban, az éves drágulás mértéke júniusban 1,9% volt. A legnagyobb mértékű inflációt a szeszesitaloknál és a dohánytermékeknél mérték.

A munkanélküliek aránya már 5% alatti (4,3%), emellett nőtt a foglalkoztatottak aránya (68,1%-ra). A munkanélküliség mértéke regionális szinten komoly eltéréseket mutat, a legjelentősebb ipari csomópontoknál továbbra is munkaerőhiány van. A Nemzeti Bank 2016 közepe óta nem módosított az irányadó kamatláb mértékén; az alapkamat jelenleg 0,9%.

A teljes reportot olvassa el itt: