A hatékony bérlőképviselet is nagyban hozzájárulhat egy dinamikusan fejlődő nagyvállalat töretlen fejlődéséhez

Az ESAB és az ESTON eredményes együttműködésének köszönhetően új központba költözik a nemzetközi cég.

Az ESAB több mint 10 éves, a globális piacot kiszolgáló, sőt vezető hegesztő- és vágóberendezéseket, valamint a hegesztőanyagokat gyártó innovatív vállalat. 2010-ben, Budapesten az Eiffel Square irodaházba helyezte magyarországi szolgáltató központját, ahol azóta is működik. A vállalat dinamikus fejlődésének köszönhetően ez időszak alatt háromszoros bővülést ért el az alkalmazotti létszám tekintetében, ami természetesen új is igényeket teremtett: további irodatér kell 2020-tól.
Az ESTON International Zrt., aki az ESAB bérlőképviseletét látja el, elsődleges feladata abban állt, hogy sikerül-e meglévő ingatlanban kielégíteni a megváltozott bérlői igényeket vagy szükséges-e javaslatot tenni egy esetleges költözésre. Az ingatlan piaci folyamatok és egyéb körülmények az utóbbi megoldás mellett szóltak.
Az új megbízás tehát arra szólt, hogy néhány kiemelten fontos szempont figyelembevételével találják meg a legalkalmasabb ingatlant az ESAB számára. Ezek között szerepelt az alábbi néhány meghatározó igény illetve körülmény:

  • Az ESAB ragaszkodott Budapesten belül a Pest oldali lokációhoz, amely földrajzilag leszűkítette a keres helyét.
  • A szoros határidők miatt a beköltözés időpontja is meghatározta az új fejlesztésű házak listáját.
  • A piacon tapasztalható nagy bérlői verseny miatt számos alkalmasnak tartott ingatlan kiesett a választható alternatívák közül, amely tovább szűkítette az opciókat.

A választás végül a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztője, a Futureal-csoport által megvalósított Corvin Technology Park 2 irodaházra esett. Ez az irodaépület felelt meg leginkább az ESAB igényeinek részben a Corvin Sétány és az új irodaház által kínált kényelem, részben pedig az elérhető szolgáltatások széles skálájának köszönhetően.
Az érdemi bérlőképviseleti munka 2018 októberében kezdődött és közel 8 hónapnyi közös munka után zárult le. A megbízás jellege miatt a munkába később bekapcsolódott az ESTON projektmenedzsment csapata is, és velük kiegészülve a Bérlőképviseleti Csapat nem csak a kereskedelmi tárgyalásokat menedzselte, hanem egyben a műszaki támogatást is biztosította egyben az ESAB számára. Projektmenedzseri teendők között fontos szerepet kap jelenleg a kialakítási költségek nyomonkövetése és menedzselése, az ültetési tervek hatékony kialakítása, a tervezési és kivitelezési feladatok, valamint a költöztetés megszervezése is.

Reméljük ügyfelünk százszázalékosan elégedett új székhelyével. Ezúton kívánunk neki ez elmúlt évekhez hasonló mértékű fejlődést és növekedést – mondta Pál Tamás, az ESTON Bérlőképviseleti divíziójának vezetője.